-Micsoda?-hebegte Ginny. Viktor Krum halott?
Harry meg sem tudott szólalni. Tudta, hogy egy kviddics meccs lehet veszélyes, hiszen ő maga is sokszor szereztek komoly sérüléseket, mégsem gondolt bele sosem, hogy halállal is végződhet. Ráadásul Viktor egy nagyon híres tehetséges játékos volt. Szinte hihetetlen, hogy egy seprűbaleset végzett vele… Sem sokkal később már egy égetőbb problémával kezdett foglalkozni.
Ha Hermionét Viktor rabolta el, hogyan fogják megtalálni? Igaza van Kingsley-nek, valószínűleg a fiú nem mondta el senkinek. Ő viszont hallott, így nincs kitől megtudniuk, hol van a barátnőjük. Lehet, hogy lesz akkora szerencséjük, hogy a saját házába vitte, és könnyűszerrel megtalálják majd? Ron fejében is ezek a gondolatok járhattak, mert ezt kérdezte:
-Mikor indulunk Viktor házába?
Kingsley szomorkásan nézett rájuk.
-Tehát jönni akartok?
Ginny felcsattant.
-Még szép, hogy menni akarunk. Hermione a barátnőnk. Nem kell féltened minket, túléltünk egy két ennél veszélyesebb kalandot is, Hermionénál kevésbé fontosabb személyekért. Nem most fogunk gyáván meglapulni.
-Rendben-bicentett Kingsley. Üljetek le. Mielőtt elindulunk, pár dolgot meg kell beszéljünk.
A fiúk és Ginny kelletlenül leültek. Időhúzásnak érezték most megbeszélni a dolgokat, de tudták, feleslegesen akadékoskodnának.
-Tehát-fordult Kingsley Ronhoz. Azt állítod, láttad Viktor Krumot aznap az iskolában, mikor Hermione eltűnt. Hol is pontosan?
Ron eltűnödött egy pillanatra.
-A bejáratnál- válaszolt végül. Én épp indultam kifele, ő pedig akkor jött be.
-Beszéltél is vele?
-Hát..nem. Pedig én próbáltam, de meg sem hallotta a köszönésem, csak dühösen elment mellettem. Furcsállottam is, de aztán nem foglalkoztam vele, mert találkoztam Lunával. Később pedig kiderült, hogy Hermione eltűnt, ez a hír pedig mindent kitörölt a fejemből.
Kingsley hátradőlt a széken és összehúzott szemmel nézett Ronra.
-Sajnos Ron-kezdett bele lassan, de határozottan. Ezt a történetet egyáltalán nem hiszem el.
Harry döbbentett nézett Kingsley-re, majd a barátjára. Mikor észrevette annak remegését, már neki is kezdett derengeni, hogy valami sántít.
-Mi az hogy..hogy..nem hiszed?-hápogott Ron. Az igazat mondom.
-Nem hiszem-válaszolt haragosan Kingsley. Ismerlek téged, és elég jól kiszúrom azt is, ha valaki hazudik.
-De mégis miből gondolod, hogy Ron hazudik?-kérdezte Ginny higgadtan.
-Több tényező miatt is. Kezdjük azzal, hogy Viktor Krum végrehajtotta a tökéletes bűntényt. Ritkán látok olyan elrablást, ahol semmilyen nyom nem marad. A mágiának mindig vannak jelei,nyomai,bármennyire is próbálják azt elrejteni. Vannak bonyolult, összetett bűbájok, amikkel ezeket mi felismerjük és azonosítani tudjuk. Aznap, mikor jelentettétek Hermione eltűnését, ezt elvégeztük a kastélyon. Majdnem egy teljesen napba telt, hiszen Roxfortban percenként hajtanak végre varázslatokat. Az eredmény azonban meglepő volt. Kábító átkot nem végeztek el aznap, sem kiábrándító bűbájt,sem semmi olyan egyéb varázslatot, ami egy elrablás során megszokott lenne. Viktor ezek szerint alaposan kitervelt mindent. Ezek fényében nem hiszem, hogy fogja magát, dühösen beront a Roxfortba,majd elsétál Ron mellett, anélkül, hogy bármilyen fedő sztorit kitalált volna. Ráadásul, elég sok diákot kikérdeztünk, de senki nem említette, hogy látta volna Krumot, pedig ő egy eléggé híres ember. Így én kételkedem abban, hogy Ron találkozott volna vele. A másik pedig: Azt még el tudom képzelni, hogy Ronnak hirtelenjében nem jutott eszébe, hogy találkozott Viktorral. De hogy az elkövetkezendő napokban sem, nos, ez aligha hihető. Hiszen Krum Hermione exbarátja, ráadásul Hermione felültette, és Pitont választotta helyette, és ahogy tőletek hallottam, még meg is átkozta a professzort. Ezek után, az a történet, hogy Ron semmi jelentőséget nem tulajdonított annak, hogy Hermione exbarátja, dühösen beviharzott aznap, mikor a lányt elrabolták, kissé hihetetlen.
Harry döbbenten nézett Kingsley-re. Annyira hihetetlen volt, hogy Ron hazudott, mégis..amit a miniszter mondott, abban sok volt az igazság. Ronra nézett, aki már fülig vörös volt.
-Jól van-ordított a vörös hajú fiú. Elismerem, nem teljesen így történt. De arról nem tudtam, hogy el akarja rabolni Hermionét. Pár nappal az elrablás előtt Viktor küldött egy levelet Hermionénak, amit ő el sem akart olvasni. Teljesen el volt ájulva a vén denevértől. De én elolvastam, sőt válaszoltam is Krumnak. Megírtam, hogy Hermione után már hiába koslat, mert régóta mást szeret. Viktor válaszolt, egy nagyon dühös levelet írt, hogy sejtette, hogy valami nem stimmel, de azért ezt nem gondolta volna, és hogy alkalomadtán visszalátogat, hogy kiderítse ki rabolta el Hermione szívét. Azt is megírta, melyik nap jön, de teljesen elfelejtkeztem róla…aztán volt pillanat, mikor beugrott, de sosem gondoltam volna, hogy bántaná Hermionét. Azt hittem, megszöktek kettesben, és még örültem is neki, hiszen sokkal inkább illik ő hozzá, mint az a vén, utálatos…
-GINNY!
A kiáltás Harry száját hagyta el, miután vörös hajú barátnője szó szerint nekiugrott a bátyjának. Kingsley választotta szét őket, bár Ginnyt továbbra is erősen kellett tartsa, a lány ugyanis rúgkapálva próbálkozott egy újabb támadással.
-Hogy lehetsz ekkora idióta, Ron?-üvöltözte. Jobban illik hozzá? Hát láthatod, mennyire tett jót neki.És még te írtad meg neki, hogy Hermione már mással van? Normális vagy?? Rég megtalálhattuk volna Hermionét, ha kinyitod a nagy szádat! Ha valami baja esik, az csakis a te hibád lesz!
Ginny abba hagyta a rugdosást, de olyan dühösen fújtatott, hogy már a levegőt is nehezen vette.Harry is dühös volt Ronra, de fontosabbnak tartotta,hogy azonnal Hermione keresésére induljanak.
-Ginny-szólt türelmetlenül.Igazad van, de most menjünk, és keressük meg Hermionét, utána is ráérünk ezzel foglalkozni.
-Hihetetlen, hogy ennyivel elintézted ezt-dühöngött még mindig Ginny.
-Hidd el, én is mérges vagyok, de már így sok időt vesztegettünk. Ron, te menj vissza a Roxfortba, és értesítsd Pitont, hogy valószínűleg tudjuk, ki rabolta el Hermionét.
Ron látványosan elsápadt.
-Ha Piton megtudja, hogy én tehetek róla, meg fog nyúzni.
-Meg is érdemelnéd-sziszegte dühösen Ginny. Harry végleg elvesztette a türelmét.
-Ron, nem érdekel mennyire lesz dühös Piton, sőt őszintén szólva az sem, hogy megnyúvaszt-e. Felőlem el is titkolhatod, hogy te árultad be Krumnál, nem érdekel. De indulj el végre és szólj neki. Mi pedig induljunk Hermionéért. Így is túl sok idő telt el.
***********
Ron Weasley sok mindentől félt. Félt a pókoktól-ezek néha még álmában is előjöttek, és Ron annyira szenvedett ezektől, hogy sokszor verejtékben úszva, remegve ébredt egy egy ilyen rémes éjszaka után.
Félt az anyjától- a tőle kapott Rivalló vagy szidás a legszörnyűbb dolgok közé tartozott Ron életében, és ha csak tudta, hogy valamelyikre esély lesz, szeretett volna a világból is kifutni.
És igen, félt a halálfalóktól, Voldemorttól, akinek sokáig még a nevét sem merte kimondani.Mikor a háború véget ért, azt hitte, soha többet nem fog semmitől ennyire félni. Tévedett.
Az első dühében megírt levél Krumnak nem tűnt annyira rossz gondolatnak. Haragudott Hermionéra, Pitonra, az egész világra, így kicsit sem érezte helytelennek a tettét. Most azonban, ha csak arra gondolt, hogy lehet, hogy egy barátja miatta fekszik valahol kínok közt, esetleg már nem is él, alaposan megváltozott a véleménye. Rettegett. De nem Pitontól. Nem Harrytől, vagy a felbőszült Ginnytől.Attól a lehetőségtől félt, hogy már nem tudnak segíteni Hermionénak, és ez az ő hibája lesz. Vajon Hermione megbocsát neki valaha? És a többiek? Persze csak ha…ha Hermionénak nincs semmi baja…Arra a gondolatra, hogy ez esetleg nem így van, összeszorult a torka, és megszaporázta a lépteit.
Futva közeledett a Roxfort felé, jól lehet fogalma sem volt, mit fog tenni. Szól Pitonnak-ez eddig rendben van, de aztán hova hoppanáljanak? Ő nem tudja Krum címét, és gyanította Piton sem. Itt fognak a kastélyban ücsörögni kettesben, amíg nem érkezik valamilyen válasz?Nem, erre képtelen… Hirtelen ötlettől vezérelve felrohant a bagolyházba, majd később a Griffendél toronyba. Mire Pitonhoz ért, már alaposan fel volt szerelkezve.És amire a legbüszkébb volt: kész tervvel érkezett a professzorhoz.
*********************
Perselus Piton 87 évesen halt meg. Meghosszabíthatta volna az életét varázsló lévén, de nem akarta. Úgy gondolta, amit az élettől kapni lehet, ő azt megkapta, és úgy hal meg, hogy tökéletesen elégedett mindennel. Utolsó napján egy rozzant fotelben üldögélt, és érezte a kínzó fájdalmat a mellkasában. Akkora már tudta, hogy nincs sok ideje hátra. Mindenkitől elköszönt a maga módján: semmi érzelgős, csöpögős nagymonológ, egyszerűen elmondta szeretteinek, hogy mennyire fontosak voltak neki életében, és köszöni, hogy végigkísérték az útját.
Már csendes, sötét éjszaka volt, mikor öreg házimanója, Hope bebotorkált hozzá. Tudta, hogy gazdája haldoklik, ezért félve nézett be. Gazdája azonban nyitott szemekkel, mosolyogva várta.
-Gyere Hope-invitálta öreg, reszelős hangon. Hope nem mert megszólalni, tudta, az utolsó pillanatok következnek.
-Tudod Hope, az életemen merengtem ma. Rengeteg szép pillanatot őrzök. Olyanokat, amiket sosem hitte volna, hogy átélhetek. Ha fel kellene őket sorolnom, reggelig itt ülhetnél, és én nem is érnék már a végére. Van egy azonban, amit soha, egyetlen napig sem tudtam elfelejteni. Ugye tudod, melyik az Hope? Hisz ott voltál..Életem sorsdöntő pillanatában. Mikor az a kis mitugrász, vöröshajú Weasley a legszebb mondatot üvöltötte a képembe. Ott változott meg az életem, Hope. Bizony, azt hiszem még hálás is lehetek neki, hogy így történt. Ha az a nap nincs, ma nem itt ülök, és nem úgy halok meg, hogy minden percért megérte. És ugye tudod, ki volt még fontos szereplője annak a napnak? Te Hope. Nélküled sem lennék itt. Tőled tényleg a reményt kaptam meg, és ennél, senki nem adott nagyobb ajándékot.
Hope nem bírta tovább, zokogva borult gazdája lábaihoz. Pár perc múlva, mikor sikerült valamennyire lecsillapodnia és felnézett, már csak azt láthatta, ahogy gazdája,hosszú, boldog élet után, örökre lehunyta szemét.
*********************
Krum házát Harry mindig is óriásinak képzelte, mint a Malfoy kúriát. Óriási volt a meglepetése, mikor egy csinos, de szerény kis házhoz hoppanáltak. Viktor háza egy elhagyatott helyen állt. Kívülről senki meg nem mondta volna, hogy egy gazdag, világhírű kviddicsjátékos lakott benne nemrég. Hasonlított a Privet Drive-i kockaházakhoz, azzal a különbséggel, hogy óriási kert tartozott hozzá.Harry, aki a birtok végét nem is látta, sejtette, hogy Krum edzésekre használta. Kingsley, aki már többször járt itt, rá sem pillantott a kertre, kivont pálcával sietett a bejárati ajtóhoz, Harryék pedig követték.
20 perc elteltével csalódottan rogytak le egy kanapéra. Az egész házat átkutatták, de nem találták meg Hermionét. Semmilyen varázslatra utaló jelet nem találtak, így abban biztosak lehettek, hogy Hermione nincs mágikusan elrejtve. Miközben azon vitatkoztak, hova vihette még a lányt, hangos csattanással nyílt a bejárati ajtó, amin Ron futott be zihálva, őt pedig Piton követte.
-Hogy találtatok ide?-kérdezte Kingsley döbbenten.
Ron nehezen préselte ki a szavakat a száján,még mindig kapkodta a levegőt.
-Küldtem egy levelet Krumnak, mi pedig seprűn követtük idáig a baglyot.
Mindenki csodálkozva nézett a fiúra, majd lesütötték a szemüket. Szégyellték ugyan, de sosem néztek volna ki Ronból egy ilyen briliáns húzást.
-Megvan?-kérdezte Piton fojtott hangon.
Harry szomorúan megrázta a fejét.
-Talán csak nem néztétek meg alaposan-csikorgatta a fogát Piton, majd ő nekiállt átkutatni a házat.Senkit nem szólt rá, hagyták, hagy csinálja, még akkor is ha tudták, felesleges. Nem sokkal később már Piton is mellettük ült, teljesen összetörten. Mikor Ron berohant hozzá, azzal a felkiáltással, hogy „Tudjuk hol van Hermione!”, új erőre kapott, és szentül hitte, hogy ma még karjaiban tarthatja Hermionét.Most azonban újra szertefoszlott minden reménye..Remény…Hope..
-Hope-üvöltött egy hangosat,mire mindenki összerezzent. Gyere ide!
Hangos pukkanással meg is érkezett házimanója, aki először csodálkozva körülnézett, majd hirtelen megrezzent és összekuporodott.
-Hope, mi a franc bajod van?-kérdezte Piton csodálkozva.Tudod mit..nem is érdekel..Hermione itt van valahol, mi azonban nem találtuk. Használd a manómágiádat, hátha te több sikerrel jársz. Hope remegve felnézett.
-Azt hiszem…azt hiszem tudod hol van Hermione kisasszony.
-Tudod?-bámult rá Ginny. Honnan ? Érzed? Vagy..?
-Nem kisasszony-válaszolt Hope, miközben kövér könnycseppek gördültek ki a szeméből.Csak itt laktam a Roxfort előtt. Ez a régi gazdám háza.
Először mindenki ledermedt az információtól, majd mindenki egyszerre kezdett el beszélni, csak szegény Hope állt ott teljesen megrendülten.
-Elég-ordította túl a hangzavart Piton. Ez ráér később is. Először is keressük meg Hermionét. Hope,kérlek szépen, találd meg őt nekem.
Gazdája könyörgő hangjára Hope végre összeszedte magát. Magabiztosan és határozottan állt oda egy festmény elé, ami egy férfit ábrázolt. A férfi csúfondáros vigyorral nézett rá.
-Mit akarsz itt?
-Tudni a Krum titkokat-válaszolt Hope.
-Miből gondolod,hogy méltó vagy rá?
-Itt éltem, a család tagja voltam, ugyanazt a kenyeret ettem, és bár vérem más, ide tartozom. A festmény gúnyosan nézett a kismanóra, de fejet hajtott neki, majd előredőlt, amitől az egész kép kiszakadt a falból, és egy üreg tűnt föl mögötte.
-Lehetetlen-nyögte Harry. Minden festmény mögé benéztünk.
Hope megrázta a fejét.
-Hiába, csak az találhatja meg, aki a Krum család tagja , vagy az volt. Én annak számítok, annak ellenére, hogy kidobtak, mert egykor maguk közé fogadtak. Így mindig jogosult leszek ide belépni.
-Akkor menjünk-kiáltott fel türelmetlenül Ginny, teljesen feleslegesen, hiszen Piton már régen a homályos üreg belsejében volt. Csak egy ágy volt benne, és azon…igen, ott feküdt a legszebb és legokosabb nő, akit valaha ismert. Odarohant Hermionéhez, és mikor megállapította, hogy a lány még él, örömében elsírta magát. Hermione lassan, óvatosan nyitotta ki a szemeit. Le volt gyengülve, a szája pedig ki volt száradva, mégis elmosolyodott, mikor észrevette Pitont.
-Tudtam, hogy eljössz-suttogta.
-Ide, Franciaországba, vagy bárhova. De soha többé nem engedlek el magam mellől.
****************************
Harry, Ron és Ginny boldog mosollyal nézték, ahogy Hermione átveszi a RAVASZ papírját. A lány természetesen így is jelesre vizsgázott mindenből, pedig alig volt ideje felkészülni. Évfolyam első lett, és bár barátai is jól szerepeltek, rajta kívül senki nem kapott mindenből ötöst. Piros arccal, feszengve állt a tanári asztal előtt, miközben mindenkivel egyesével kezet fogott. Mikor Piton professzorhoz ért, a férfi finoman megszorította a kezét.Apró kis ajándék volt benne, Hermione pedig csodálkozva nézett rá. Egy nagyon apró, összezsugorított bőrönd volt benne. Kérdőn a férfira nézett.
-Ms Granger-mosolygott rá a férfi. Gratulálok a sikeres vizsgáihoz. Ha jól hallottam, kapott ösztöndíjat Franciországba. Eldöntötte már, hogy él-e a lehetőséggel?
-Még nem-válaszolt Hermione szorongva. Miért a bőrönd? Ön talán azt szeretné, hogy menjek?
-Nem Ms Granger, az nem a maga bőröndje, hanem az enyém. Bárhova is megy, Önnel tartok. Nem hagyhatok magára egy ilyen zabolátlan kis griffendélest.
Vége
(Nemsokára folytatom a történetet Beteljesült sors címen, ami Hermione és Piton életéről fog szólni, és hát nyilván benne lesz Harry, Ron, Luna, Ginny, Malfoy , Cho, és még sokan mások :) )
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
